A fideszes sofőr és Növényi Norbert százmilliós tornaórái

0
316

 

Kétszázötvenmillió forintos uniós támogatást nyert el karácsony előtt Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó Békés megyei alapítványa, amelynek kuratóriumában ott ül Simonka György fideszes országgyűlési képviselő bizalmasa – tudta meg a Magyar Nemzet. Növényi és Simonka barátsága régi és közismert: az olimpikon 2014-ben verset is írt a politikus dicsőítésére. Ám – a jelek szerint – kapcsolatuk még inkább elmélyült, ugyanis a sportoló által 2014-ben alapított Növényi Norbert Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumában feltűnt Baráth Richárd, aki Simonka jobbkeze. Asszisztensi, illetve sofőri feladatai mellett Baráth társtulajdonos, valamint tisztségviselő több, Simonka érdekeltségébe tartozó cégben. Így nem véletlen, hogy Növényi alapítványának székhelye ugyanarra a Békés megyei Csanádapácán lévő címre van bejelentve, mint amit Baráth saját lakcímeként adott meg a hivatalos cégjegyzékben.

Baráth Richárd mások mellett társtulajdonosa – Simonkával együtt – a Magyar Termés Tész Kft.-nek is, amely Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztatása alapján 973 millió forintos kárt okozott Magyarország és az EU költségvetésének.

A felszámolás alatt álló társaságnál történteket a Központi Nyomozó Főügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozási eljárásban vizsgálja. Az ügynek 13 gyanúsítottja van, ám egyelőre nem tudni, Baráth is köztük van-e.

A Növényi-alapítvány egyébként már 2015-ben is kapott állami támogatást a – főként kormányközeli civil szervezetek finanszírozására specializálódott – Nemzeti Együttműködési Alaptól: összesen 1,4 millió forintot. A szervezet további tízmillió forintot kapott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) „a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére”, ami egy uniós támogatásból finanszírozott program volt falu- és tanyagondnoki, valamint egyéb szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatásokhoz kapcsolódva. Az, hogy ennek keretében az alapítvány pontosan mire költötte a pénzt, nem derült ki a szervezet szöveges beszámolóiból.

A teljes cikk a https://mno.hu oldalon olvasható.