Az átengedett nemzetegyesítés

0
32

 

Nem a határon túliak ügyét engedtük át a jobboldalnak, csak a nacionalista ábrándkergetést. Bauer Tamás írása.

Nem érdemes a magyar ellenzéknek a romániai magyarok között folytatnia választási kampányt, mert ők helyeslik a Fidesz nemzetpolitikáját, mondta a magyarországi ellenzékiekkel elköltött kolozsvári vacsorán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje pedig megismételte a baloldalon szokásos sajnálkozást arról, hogy a határon túli magyarok támogatásának ügyét átengedték a jobboldalnak. Kelemen Hunor kijelentéseivel Tamás Gáspár Miklós és Hont András is foglalkozott ezen a helyen, és egyet tudok érteni velük. Ahhoz fűzök néhány megjegyzést, amit ezúttal Karácsony Gergelytől hallottunk, de amit évek óta ismételgetnek a baloldalon és a független médiában. Nem értek egyet ugyanis azzal, hogy a baloldaliak és liberálisok bármit átengedtek volna a Fidesznek, amit nem kellett volna.

A szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok körében a rendszerváltás kezdete óta alapjában véve kétféle politikai állásponttal találkozhattunk. Az egyik szerint a többségi politikusok eredendően nacionalisták, magyarellenesek, a kisebbségben élő magyarokat beolvasztani vagy elűzni akarják. Együttműködni ezért nem lehet velük. Lényegében ez volt és maradt Szlovákiában Duray Miklós, Romániában Tőkés László és híveik álláspontja. A szakadás előtti Magyar Koalíció Pártja Szlovákiában, illetve az RMDSZ Romániában az első két évtizedben Bugár Béla illetve Markó Béla vezetésével gyökeresen más politikát követett: újra meg újra együttműködést keresett és talált azokkal a többségi politikai erőkkel, amelyekkel erre lehetőség nyílott. Szlovákiában a Vladimír Mečiarral és Ján Slotával, illetve később Robert Ficóval szembenálló, Mikuláš Dzurinda majd rövid ideig Iveta Radičová vezette demokratikus pártszövetség volt a partner, míg Romániában váltakozva a szociáldemokrata, illetve a nemzeti liberális párt. E politikai szövetségek koalíciós kormányzásban jelentek meg, a koalíciós kormányokban a kisebbségi magyar politikusok miniszterekként, államtitkárokként, sőt miniszterelnök-helyettesekként vettek részt. A többségi politikai erőkkel való egyűttműködés elutasítói helytelenítették a koalíciós kormányzást, azt a kisebbségi magyarság szempontjából eredménytelennek minősítették, míg a szakadás előtti MKP, illetve az RMDSZ vezetői azt hangsúlyozták, hogy a politikai szövetség keretei között jelentős eredményeket lehetett elérni a magyar kisebbségek számára: megszilárdult a kisebbségi iskolarendszer, kiterjedt az anyanyelv használata, erősödtek a kisebbségi nyelvű kulturális intézmények. Mindennek érdekében a koalícióban részt vevő kisebbségi magyar politikai erők készek voltak félretenni az olyan szimbolikus vitakérdéseket, mint a Beneš-dekrétumok érvényessége vagy Románia nemzetállam-mivoltának alkotmányos rögzítése. Bölcsen tették.

A párizsi békeszerződés nem tartalmazott kisebbségvédelmi előírásokat, a nagyhatalmak a kisebbségek helyzetét az egyes államok belügyeként kezelték. A második világháborút követően az Egyesült Nemzetek nem ismertek el kollektív kisebbségi jogokat. Adottság volt ez a kommunista párt vezette magyar állam számára, de hasonlóképpen nem törődhetett a Szovjetunióban élő kisebbségekkel a második világháború utáni finn, lengyel és román állam sem.

A rendszerváltás ebben a tekintetben is felkínálta a változás lehetőségét. A kihasználása alapvetően azon múlott, hogy mit tudnak elérni a magyar kisebbségek pártjai az egyes országokban. De hozzájárulhatott ehhez a magyar állam is. Az egymást követő kormányok jelentős anyagi támogatást adtak a kisebbségi oktatási és kulturális intézményrendszerhez, magyar nyelvű sajtó és felsőoktatás működtetéséhez, létrehozták és fenntartották a Duna Televíziót. Az Antall-kormány és a Horn-kormány – a nyugati demokratikus államok elvárásaihoz is igazodva – alapszerződéseket kötött előbb a függetlenné vált Ukrajnával, majd Szlovákiával és Romániával. Az Antall-kormány által kötött ukrán alapszerződést a Fidesz még támogatta, csak a Torgyán-féle Kisgazdapárt és az MDF-ből kiváló Csurka-csoport utasította el, ezzel szemben a Horn-kormány által kötött alapszerződéseket az egész Fidesz vezette jobboldal elutasította. Pedig a tartalom ugyanaz volt: Magyarország a határok elismerését erősítette meg, a partnerek viszont – 1945 óta először – államközi szerződésben ismerték el a kisebbségi jogokat. A szerződések haszonélvezői tehát a szomszéd országok magyar kisebbségei voltak, amennyiben nemzetközi támogatást kaptak ahhoz, amit saját országukban kiharcoltak, illetve még ki akartak harcolni. A Fidesz – amely a Horn-kormány ellenzékében a világkiállítás vagy a gazdasági stabilizáció tekintetében is szembefordult saját korábbi álláspontjával, hogy támadhassa a szocialista–szabaddemokrata koalíciót – Torgyán Józseffel kánonban mint hazaárulást támadta meg a szlovák és román alapszerződést. Ha pedig a magyarországi ellenzék megtámadta azt, nem támogatták a szomszéd országokbeli magyar pártok sem. Hogy miért, arra máig nem látok észszerű magyarázatot. Elvégre a magyar állam semmiről nem mondott le a határok megváltoztatásának ábrándján kívül.

A teljes cikk a http://hvg.hu oldalon olvasható.