Keménykezű nő kerülhet az SPD élére

0
449

 

Andrea Nahles a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakcióvezetőjeként felszólal az SPD rendkívüli kongresszusán Bonnban .

Andrea Nahles nevét az elmúlt héten ismerte meg a világ. A 47 éves politikus szinte pillanatok alatt lett a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetői pozíciójának legfőbb várományosa, miután az Európai Parlamentből visszatérő, majd a választáson kudarcot valló, végül a külügyminiszteri tisztségtől is meghátráló Martin Schulz azonnali hatállyal lemondott. A keddi pártkongresszuson Andrea Nahlest jelölték a párt új elnökének. Ha az április 22-ére kiírt ülésen megválasztják – tehát a márciusban esedékes nagykoalíciós döntés után –, százötven éves történelme során először állhat nő az SPD élére.

Főként szókimondó és hangos parlamenti fölszólalásairól ismerték a korábban munkaügyi és szociális miniszteri pozíciót betöltő Nahlest a németek. A Bild című német bulvárlap némi képzavarral élve úgy jellemezte, mint egyetlen „tökös legényt” a pártjában. Nem véletlenül. Például a tavalyi választás idején kijelentette, hogy szívesen „behúzna egyet” az Angela Merkel által vezetett Kereszténydemokrata Uniónak (CDU). A Die Zeit szerint még a francia elnök, Emmanuel Macron is jól tenné, ha napi háromszor fölhívná Nahlest a fontosabb kérdésekben.

A cikk a https://mno.hu oldalon olvasható.