Létezik egy szervezet Magyarországon, amely 9 milliót ad minden jó ötletért

0
273

 

“Az a legfontosabb küldetésünk, hogy évi 100-200 új startup megalapítását segítsük” és Európa-szerte elmondjuk a magyar fiataloknak, hogy nemcsak a multik léteznek az egyetem után, hanem a saját cégalapítás is elérhető lehetőség – hangsúlyozták az MFB Csoporthoz tartozó HiVentures Kockázati Tőkealapkezelő vezetői a Portfolio-nak. Egy éves működésük alatt egyébként már több mint 1000 projektötlettel keresték meg őket, közülük 130-at ki is választottak befektetésre és mintegy 100 céggel le is szerződtek már. Kisgergely Kornél vezérigazgató és Katona Bence vezérigazgató-helyettes jelzése szerint az összesen 57 milliárd forintos keretből 7,7 milliárdot már kiutaltak a cégeknek és már idén jöhet sikeres exit is. A legelső fázisban elérhető 9 milliós, illetve a későbbi fázisokbeli akár több százmilliós tőkebefektetéshez vezető lépéseket is bemutatták és elárulták: fordított helyzetben ők is aláírnák azokat a befektetési szerződéseket, amiket most ők tesznek a pénzt kérő cégek vezetői elé. 

Portfolio: Egy éve indult el a Hiventures, így kézenfekvő a kérdés, hogy milyen eredményeket sikerült eddig elérniük?

Kisgergely Kornél (K. K.), vezérigazgató: Tavaly február elsején lépett be a jelenlegi munkavállalóink 90 százaléka, és akkor indult el operatívan is az a munka, ami viszonylag rövid idő alatt látványos eredményeket hozott. 2017-ben összesen több mint 1000 jelentkezés érkezett hozzánk, ebből többkörös kiválasztási folyamat során végül 130 vállalatot választottunk ki befektetésre alkalmasnak és közülük csaknem 100-zal sikerült leszerződni, és az elsőkörös folyósításokat is zárni december 31-ig. Csak összehasonlításképpen 2016-ban az összes alapkezelő együtt nem csinált ennyi ügyletet, pedig a Jeremie véghajrás is erre az időszakra esett.

A kiválasztások nyomán eddig mennyi tőkebefektetést hajtottak végre?

K. K.: Tavaly összesen 6,7 milliárd forintot folyósítottunk, amelyből 3,7 milliárd forintot a 37 milliárd forintnyi uniós keretekből fizettünk ki, a többit pedig a 20 milliárd forintos MFB-s alapból. Fontos tudni, hogy az uniós alapokból csak a vidéken megvalósuló projekteket tudjuk finanszírozni, az MFB-s alapból pedig központi régióbeli projekteket. Idén is van már egy lezárt hónapunk és azt mondhatjuk, hogy már januárban is sikerült 1 milliárdot kihelyeznünk, ami azt jelzi, hogy ez az évünk is jó lesz kihelyezés tekintetében.

A teljes cikk a https://www.portfolio.hu oldalon olvasható.