Nem tűnt fel Matolcsyéknak, hogy elítélt bűnöző vezet egy tőzsdei céget

0
381

 

Még mindig egy, a Kulcsár-ügyben jogerősen elítélt, a cégvezetéstől ráadásul eltiltott bűnöző, Kerék Csaba irányítja a Kartonpack Nyrt. milliárdos tőzsdei céget, de ezt valamiért a felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank tavaly március óta nem vette észre .

A Kartonpack csomagolóanyag-gyártással foglalkozik, és a BÉT honlapjának adatai szerint még mindig az egykor Kerék-érdekeltségű két cég, a Britton Capital and Consulting Kft. és az amerikai Britton Llc. a két fő tulajdonosa. A cégvezetéstől eltiltott Kerék Csaba pedig továbbra is az igazgatóság elnöke. A bíróság a büntetőügyben mindkét cégre teljes vagyonelkobzást rendelt el.

A két Kartonpack-részvénycsomag közül a nagyobbik, több mint 60 százalékos még ma is az állam tulajdonában van, vagyis közvagyon. De mivel nem tett rá nyilvános vételi ajánlatot, a szabályok szerint nem szavazhat vele a közgyűlésen. Az ügy érdekessége, hogy pár hete valaki mégis szavazott velük: arról döntöttek ugyanis, hogy Kerék Csaba testvére, Kerék László bekerüljön a cég igazgatóságába.

Erre a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) figyelt fel. Dióslaki Gábor elnök szerint a cégbíróság máig nem törölte Kerék Csabát a cégjegyzékből, és nem vették fel a cégvezetéstől eltiltottak listájára sem, holott arról tudniuk kell.

A teljes cikk a https://mno.hu oldalon olvasható.