Putsay Gábor: Száz vasutat, ezeret

0
89

Álláspont. A 19. századi nagy vasútépítkezéseket követően tehát ismét van hová fejlődni, és a közlekedés területén valóban lehet okunk a büszkeségre.

Bizonyára még emlékezetesen cseng a fülünkben Petőfi Sándor általános iskolában tanult verse, melyben arra buzdít, hogy „Száz vasútat, ezeret! / Csináljatok, csináljatok! / Hadd fussák be a világot, / Mint a testet az erek.” Ez a néhány szó most is iránymutató. Nemcsak a hazai közlekedéspolitika, de Magyarország számára is.

A vasútépítés szükségessége ugyanúgy megmaradt, mint a 19. század derekán, és ez most a kor irányzatát követve kiegészült az autópálya-, illetve gyorsforgalmi úthálózattal. Ebben pedig Európában is, de leginkább a régióban ismét élen jár Magyarország. Manapság már nemcsak a – részben – korszerűsített vasutak, de az autó­pályák is „bejárják” az országot, mint a testet az erek. Ennek ellenére újabbak és újabbak épülnek. Itt nemcsak arról van szó, hogy az autópályákon sokkal gyorsabb, biztonságosabb és kiszámíthatóbb a közlekedés, hiszen a korábbi három-négy órás fárasztó és veszélyes előzésekkel tarkított autózás szűk két órára csökkent például Pécs és Debrecen, de Nyíregyháza felé is a fővárosból. A gazdaság és a befektetések esetében, legalábbis kelet-közép-európai államként fontos az autó­pálya-hálózat bővítése. Mindenképpen szükséges, de nem elégséges feltétel, ugyanis a befektetők megnyeréséhez sok minden másra, így stabil pénzügyi és makrogazdasági környezetre, kedvező és kiszámítható adópolitikára van szükség.

A teljes cikk a Magyar Hírlap oldalán olvasható.